1.fejezet
Szeptember 1.
-"Anya nem hagylak itt!!!"
-"Légy bátor és merj álmodni! Szeretlek,kincsem."
Mindig ugyanaz a rémálom,anyát látom és nem érem el,nem tudok neki segíteni.
-Larry ébredj fel!
-Nem ,segítenem kell anyunak.
-Nyisd ki a szemedet!
Verejték borítja az egész testemet,apa tornyosul fölém,a ráncai a homlokán ijedséget tükröznek.
-Rosszat álmodtál.-karjába von és magához szorít.
-Mennyi az idő?
-Reggel 7 óra.Elvigyelek a suliba?
-Köszönöm,de nem kell.-a beszélgetésünk véget is ér.
Szükségem van egy kis sétára,hogy kiszellőztessem a fejemet.A nyári szünet után ma kezdődik az iskola, legszívesebben elkerülném.Nincs sok barátom a zárkózottságom miatt,sőt jobban mondva mindenki kerül.Sajnos nem vagyok a legjobb társaság,inkább elbújok,hogy ne ragadjon senkire a szürkeségem.
A közeli pékséghez veszem az irányt,hogy vegyek magamnak reggelit.Az eladó mosolyogva köszönt és a hogylétemről érdeklődik:
-Szervusz Larry! Hogy vagy?
-Jól.-és egy mosolyt próbálok viszonozni.Igen jól vagyok,ezt hazudom és az emberek többsége elhiszi és lezárja a dolgot.Egyáltalán nincs rendbe velem semmi,de erősnek akarok tűnni,főleg a húgom előtt.
Két csokis croissant veszek és tovább folytatom az utamat.A Prosser High School-ba járok,elég nagy a létszáma,nem éppen a nekem való rejtekhely,de ez a legközelebbi középsuli.
Már túl késő,beléptem az ajtón és már a folyosón járok.Berontok a termünkbe és levágom magam a székre,előhalászom az iPodomat és zenét hallgatva,lehajtott fejjel kizárom a külvilágot.A mai napon csak 3 osztályfőnöki óránk lesz,szóval rövid nap.Mr. Johnson,az ofőnk lép be egy lánnyal az oldalán.
-Jó reggelt,kedveskéim! Ő itt Tamie Collins,az új osztálytársatok.Tamie kérlek foglalj helyet Larry mellé!
Pompás,2 éven keresztül megúsztam,hogy padtársam legyen...
-Hello! Bocs,leülhetek?-félénk hangon szólít meg.
-Hát,más mellett nem nagyon van hely.-elveszem a táskámat a székről és helyet adok neki.
-Csodás! Akkor kezdjük is az órát,mert rengeteg megbeszélni valónk akad.-az ofő nagyon be van zsongva.
Az órarendet diktálja őrült gyorsasággal,majd röviden-tömören elregéli,hogy mit vár tőlünk ebben az évben.A csengőszóval együtt kirohanok a teremből és az ebédlőbe megyek.
-Hello,Larry! Kérsz müzlit az ebéd mellé?-a konyhás néni talán az egyedüli barátom ebbe a suliba.
-Jó napot,Mrs.Morgen! Megköszönném.
Lehuppanok egy üres asztalhoz és hozzálátok az ebédemhez.Még bele se haraptam a kajámba,de már valaki nem hagy békén:
-Öhm,ne haragudj,de leülhetnék ide hozzád?-az új lány kullancsnak érzi magát?Mindegy,veszem a fáradtságot és rá mosolygok.
-Csak nem bujkálsz?
-Ajj,ne is mondd.Mióta betettem ide a lábam,a hátamon érzem a pillantásokat,jobban mondva a bámulásokat.Megijeszt!
-Te vagy az új préda,ne lepődj meg,ha rád másznak vagy megszivatnak. Ez sajnos ezzel jár.
-És te bujkálsz,hogy egyedül ücsörögsz?
-Igen,én mindennap ezt teszem.
-De miért?
-Hát ez nagyon személyes dolog...
-Oh értem,ne haragudj.
-Ha még egyszer ezt mondod,tényleg megharagszom.
-Sajn...akarom mondani befogom.-szimpatikusnak tűnik a csaj.
-Csak hülyülök,jó fejnek tűnsz.
-Próbálkozom,új még a terep.
-Egy darabig az is lesz.Most itt hagylak. Bye!
Tamie-be van valami,hasonlít rám,régen barátkoztam már.Talán ő lehetne egy kezdő pont az ösvényen.Teljesen belemerülök a gondolataimba és neki ütközök egy kemény falnak.Óvatosan felnézek és egy kék szempárral találkozom.A kék csodák gazdája egy magas,szőke hajú srác,aki kisfiúsan rám mosolyog.
-Ehm bocsi,kicsit elkalandoztam.
-Azt éreztem,jól vagy?
-Persze,még egyszer sajnálom.
-Nem történt semmi rossz,egyébként Rick vagyok.
-Én Larry.-kezet rázunk majd kikerülöm és ott hagyom.
Hűha! Ez a srác nem piskóta,de mit ábrándozok én itt,egy szürke kisegér vagyok,semmi több.
-Hey,Larry! Várj!
-Mi a fene..-Tamie lohol utánam.
-Larry állj már meg!
-Tamie,hát te mit csinálsz erre?
-Ebben az utcában lakom és te?
-Oh,így már mindjárt más.Én is pont itt lakok.
-Hányas házszám?
-32.
-Szuper,én a 45-ben.Lenne kedved később csinálni valamit?
-Végül is nincs jobb dolgom...Ha szeretnéd megmutatom a környéket.
-Az klassz lenne.4-kor itt?
-Rendben,később.
Kicsit nyomulós a csaj,de rendesnek tűnik.Még nem tudom,hogy készen állok-e valakit közelebb engedni magamhoz,a saját testvéremmel nem jövök ki...Egy próbát megér,talán nem vagyok olyan szörnyű,nem szeretném megbántani Tamie-t.A húgom 15 éves és kiállhatatlan,alig ismerem.Te jó ég,a saját húgomról nem tudok semmit.Lehet,hogy őt is az ösvényre kéne engednem? Nem lehetek ilyen az emberekkel,nem tehetnek semmiről,szörnyű bádogember vagyok.
-Danielle! Megjöttem.
-Mit üvöltözöl?Nem kérdezte senki,hogy megjöttél.-igen ,ez a mi kapcsolatunk.
-Figyu,arra gondoltam,hogy eljöhetnél velem,velünk a plázába vagy ilyesmi.
-Ki az a velünk? Pillanat,a legfontosabb kérdés az,hogy ki vagy te és mit csináltál Larry-vel?
-Ez nem vicces.Mi bajod van?
-2 éve ki se mozdulsz itthonról,főleg nem velem.
-Gondolkoztam..
-Óvatosan,meg ne ártson.Most bocs,de lépek.
-Apa elengedett?
-Hagyj már békén!!!
Én megpróbáltam,de ő rám vágta az ajtót.Csúcs,egy lázadó tinédzser.Danielle-nek érdekes stílusa van.Hidrogén szőke haj,füstös szemek,bakancs,fura feliratú pólók,a tragédia óta ő már csak ilyen.Igaza van,miért pont most szeretnék megváltozni,2 éve szenvedek és nem történik velem semmi,de érzem,hogy muszáj visszatérnem.Apának borzasztó nehéz lehet 2 tini lánnyal,akik nem is törődnek vele,mégis csak elvesztette a feleségét.Mi hárman még mindig egy család vagyunk és egyben kell tartanunk ezt a kört.Nem gondolkozhatok gyerek fejjel,fel kell nőnöm még hozzá anya segítsége nélkül. Daniellnek és apának szüksége van rám,kell nekik egy támasz,életteli napok,hogy újra boldogok legyenek.
-Halihó!Megjöttem.
-Szia,apa! Danielle nincs itthon és én is elmegyek.Vacsira jövök.
-Pénz nem kell?-kiabálja .
-Nem,köszi.
Tamie-t már messziről látom,mosolyogva integet.
-Szia új lány!
-Hello szomszéd!
-Készen állsz,hogy legyen egy szörnyű napod velem?
-Nem hinném,hogy rémes lesz.Veled meg főleg nem.
-Ezt,hogy érted? Fogalmad sincs,hogy ki vagyok.
-Húú,most jön az,hogy megharapsz?
-Túl sok Vámpírnaplókat nézel pajtás.-kacsintok rá.
-De ezek szerint te is.Ki a kedvenced?
-Elena,sok mindent túl élt,nagyon erős karakter.Hát neked?
-Bonnie,nagyon szereti a barátait,ezért a saját életét feláldozva védi őket.
-Hát én ezt annyira nem tudom átélni...Nincsenek barátaim.
-Neked?! Az lehetetlen,az emberiség fura...
-Nem,szimplán csak én vagyok fura.Tudod,nem nagyon engedem közel magamhoz az embereket.
-Ha ez vigasztal,én most teljesen egyedül vagyok ebben a városban.Mostanáig.
-Mostanáig.Rendesnek tűnsz,sőt csíplek,de én nem vagyok az a bulizós,műkörmös csodaság.
-Értem,hát én sem.Elég sok közös van bennünk.
-Nem vagy éhes?Vacsizhatnál nálunk,ha szeretnéd.
-Szívesen,ha nem zavarok.
-Rendelünk valamit,apa nem tud főzni,szóval úgy döntöttünk,hogy életben maradunk és nem kíséreljük meg,hogy apa a konyhába kerüljön.
-Ez nagy poén.Anyukád nem szokott főzőcskézni?
-Ő már nem, 2 éve meghalt.
-Sajnálom,nem akartam...
-Nincs baj,nem tudhattad.
-Szóval apuddal élsz?
-Meg a húgommal,Daniellel.Na gyere,megmutatom a parkot.
Jó idő van,ami annyit jelent,hogy a park zsúfolt.Sokan kutyát sétáltatnak,sokan pihennek,sokan turbékolnak és sokan csak vannak.
-Szép ez a hely.Gyakran jössz ide?
-Az az igazság,hogy 2 éve nem mozdultam ki otthonról,csak a fontosabb helyekre.
-Sokat jelentett neked az anyukád.
-Igen,ő volt a példaképem.
-Nekem a szüleim elváltak,azért is költöztem ide anyukámmal.Kín szenvedés volt az a házasság,zengett a ház a veszekedésüktől.
-Akkor talán mindenkinek így a legjobb.
-Én is így gondolom.
A kék szemű csodabogár itt a parkban,te szent ég milyen jól néz ki.
-Öhm,történt valami?
-Nem,miért? Kellett volna?
-Csupán csak olyan vörös vagy,mint egy paprika.
A srác felé fordítom a fejem,persze Tamie szeme egyből odatéved.
-Világos,mint a nap.Ki ő,Larry?
-Annyit tudok,hogy Ricknek hívják.
-Menj oda hozzá,tudj meg többet!
-Tamie fejezd be,szó sem lehet róla!-kicsit leüvöltöm a fejét.
-Bocs,nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.De úgy látom,hogy késő,mert ide tart.
-Larry,a kalandor?-félénken ránézek.
-Te biztos Rick vagy,akibe belekalandoztam,akarom mondani belebotlottam.
-Örülök,hogy újra látlak.Remélem még találkozunk.Bye!
-Bye!
-LARRY!!! Bejössz a gyereknek.
-Ugyan,belekalandoztam,annyira béna vagyok.
-Hát az egy kicsit nagyon ciki beszólás volt,de rá se hederített.
-Induljunk,korog a gyomrom.
A házban csönd van,ezért szólok apának.
-Apu! Vendégünk van.
-Larry,mindjárt megyek,a pincébe vagyok.
-Gyere addig megmutatom a szobámat.Fent van az emeleten.
Az én kis kuckómat meleg színek teszik derűsebbé,a falat rengeteg kép díszíti.Hatalmas franciaágyam betölti a szoba felét,mindenütt könyv hever,a polcokon a földön és az íróasztalomon.Az olvasás az egyetlen szórakozásom,könyvtárat lehetne nyitni a helységből.
-Hű,te aztán szeretsz olvasni.
-Nos,van egy pár könyvem.
-Egy pár..-mormogja a bajsza alatt.
-Na menjünk enni!
-Lar,ki az új barátod?
-Apa,ő itt Tamie Collins az új osztálytársam,padtársam és egyben a szomszédunk.
-Nahát,örvendek Tamie!
-Örülök,hogy megismerhetem Mr.Bomer!
-Gyerekek,közben rendeltem egy pizzát.Tudod Tamie nem vagyok egy konyhatündér.-Tamievel összenézünk és jót derülünk.
-Semmi baj Mr.Bomer.
-Hali,meghoztam a pizzát.-Danielle esik be egy hatalmas dobozzal.
-Danielle! Veled ma még beszédem lesz.-figyelmezteti apa.
-Oh,beszélgetni akarsz? Így 2 év után,ma mindenki meghülyült? Bocs,de a szobámba eszek.
-Danielle!
-Apa,elintézem.Bocsáss meg Tamie,úgy tűnik családi krízis merült fel.
Úgy tűnik nem lesz könnyű menet a húgommal újra kommunikálni,de nem bánhat így apával.
-Danielle,engedj be!-könyörgök neki.
-Húzz innen el!!!!
-Tudom,hogy nehéz neked,de hidd el,hogy nekünk se a legjobb.
Kinyitja az ajtót:
-Nem tudsz te rólam semmit.
-A húgom vagy és azt szeretném,ha újra barátok lennénk.Anya halála óta ,olyan rideg voltam veled és úgy bánt.Egymást kell támogatnunk,anya is ezt akarná.
-Úgy beszélsz,mint egy felnőtt,fura vagy.
-Gondolj bele apa helyzetébe,csak még jobban elszomorítjuk,bántjuk őt.Te sem szeretnéd,úgyhogy meg kell próbálnunk családként viselkedni.
-Család,anya nélkül?! Te beteg vagy,hagyj békén!
-Lehet,de talán ez az egyetlen kiút ebből a pokoli szituációból.Gyere együnk pizzát!-a kezemet nyújtom és elfogadja.
-Lar!
-Hm?
-Sajnálom,de én már nem tudok megváltozni.
Csöndbe maradok és egy pillanatra behunyom a szememet.Miért ilyen nehéz,miért ilyen az élet?
-Danielle,minden rendben?
-Igen apu,ne haragudj az előbbi miatt.-mosolyogva bólintok a húgomnak és kicsit könnyebb a szívemen a súly.
-Szóval Tamie,eddig tetszik a város?-faggatja apa.
-Igen,olyan barátságos a környék.-félénken rám mosolyog és én viszonzom.
-És az első nap a suliban?
-Hát,nem a legkellemesebb új lányként. Mr.Bomer,ön mit dolgozik?
-Nos,én egy cég feje vagyok és a feladatom,hogy nagy cápákkal üzleteljek.
-És szereti a munkáját?
-Úgy gondolom,hogy igen,ott elfeledkezhetek egy kicsit az itthoni világomról,de a lányaimat jobban szeretem.
-Köszönöm szépen a vacsorát,de ideje indulnom,holnap suli.
-Mi köszönjük,szívesen látunk bármikor.-apa üzletiesen kezet nyújt neki.
Leszedem az asztalt és elmosogatok,apa fürkészi az arcomat.
-Figyelj Larry,Mr.Dickens hívott ma és azt üzeni,hogy keddenként és péntekenként szívesen fogadja a segítségedet.
Mr.Dickens a Fast&Good kávézó tulajdonosa és ott fogok pincérkedni,rendes pasas.
-Kedves tőle,majd beszélek vele részletesebben a kezdésemről.
-Larry,várj még! Köszönöm,hogy próbálsz segíteni a testvérednek,igazán jól esik.
-Kemény lány,de a szíve a helyén van,anyára emlékeztet.
-Csak ez az új stílusa...
-Így vezeti le a feszültséget,ez az új Ő.
-Lar,kezdesz felnőni,büszke vagyok rád.
-Kösz,apa.
Jobban érzem magam,kezdek visszatérni,mintha látnám a fényt az út végén.Messze a cél,de napról napra közelebb kerülhetek,nem engedhetem,hogy a sötétség visszahúzzon.
-
